A 2012/2013-as tanévben a következő 1. osztályokat indítjuk:
A tanítók nevére kattintva a leendő elsős pedagógusok bemutatkozását olvashatják.
A tervezett osztályaink közül háromban iskolaotthonos, egy osztályban pedig napközis oktatási forma fog működni.
Az iskolaotthonos osztályokban délelőtt és a délután is két –két tanítási órájuk van a tanulóknak, és a közötte lévő időben - a következő tanítási napokra történő felkészülés mellett - a szabadidő eltöltésének számtalan lehetőségét biztosítjuk a gyerekeknek.
A tanítás ezekben az osztályokban minden nap 16 óráig tart, a tanulók hét közben nem viszik haza a táskájukat, felszerelésüket, csak hétvégére.
Az iskolaotthonos forma megkönnyíti a gyermekek beilleszkedését az iskolába, kevésbé megterhelő számukra.
A napközis oktatási forma – más néven a hagyományos délelőtti oktatás - keretében a gyerekeknek délelőtt vannak a tanítási óráik, délután pedig a házi feladat készítése segíti a tanulók felkészülését a másnapi tanórai foglalkozásokra.
A tanulási idő alatt a képességkibontakoztatás, differenciálás és felzárkóztatás kap hangsúlyt.
A délutáni napközis foglalkozásokon lehetőségük van a tanulóknak a szervezett programok mellett a szabad játékra is.
1. a osztály: Európai Uniós irányultságú - iskolaotthonos
Az EU-irányultságú osztályban kiemelt helyen a korai nyelvoktatás áll, a tanulók már októbertől részt vesznek a nyelvoktatásban. Ezen kívül pedig az uniós országokkal ismerkednek meg a tanulók –életkori sajátosságaiknak megfelelő szinten -, 1 hónapban 1 ország minél részletesebb megismerésével: annak nemzeti jelképeivel, elhelyezkedésével, népviseletével, illetve játékokat, dalokat tanulnak, meséket, verseket hallgatnak az adott ország kultúrájából, irodalmából.
Tanítók: Farkas Anikó – Huszár Mónika

1. b osztály: matematika-informatika irányultságú - iskolaotthonos
Ebben az osztályban a fő cél a logikus gondolkodás fejlesztése és a tanulás tanítása, amit elsősorban a matematika, az anyanyelvi és környezetismeret órákon valósítunk meg. A készségtárgyak tanítása során a kreativitás fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt.
Az informatika tantárgy a gyerekeket abban segíti, hogy a számítógép kezelés alapvető eszköztudássá váljon számukra.
Tanítók: Csehné Kávai Tímea – Balla Katalin

1. c osztály: testnevelés-informatika irányultságú - napközis
A játékos, sok mozgással járó testnevelés óra hatékonyan segíti a gyermekeink kondicionális, koordinációs képességeinek fejlődését. A sport jellemformáló ereje megnyilvánul a tanulók jobb tanulmányi eredményében is.
Az informatika tantárgy a gyerekeket abban segíti, hogy a munkájukhoz, tanulmányaikhoz szükséges adatokhoz, információkhoz hozzájuthassanak, a számítógép kezelés alapvető eszköztudássá váljon számukra.
Tanítók: Soós Magdolna – Mixtaj Henrietta

1.d osztály: ÖKO-irányultságú - iskolaotthonos
Ez az 1. osztályunk nagy felmenő rendszerben fog működni, azaz 1-4. évfolyamon ugyanazok a tanítók fogják tanítani a gyermekeket négy éven át.
Osztályunkban kiemelt helyen a környezetvédelem áll. Hagyományaink, népszokásaink megismertetése a cél, emellett a természet szeretetére való nevelés áthatja a mindennapokat. A gyermekek tehetségének kibontakoztatása érdekében fontosnak tartjuk fejleszteni tanulóink önismeretét, erősíteni önbizalmukat.
Tanítók: dr. Szabó Ferencné – Kónyáné Bíró Adrienn