szerda, június 07, 2023
image image image image image image image image
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Fejszámoló Verseny Iskolánk hagyományai közé tartozik a Fejszámoló Verseny is, ami diákjaink körében az egyik kedvenc megmérettetés. Idén 57 diák vett részt az a 1-4. évfolyamosok közül. Sok hibátlan eredmény született, volt olyan is amikor csak az idő, a gyorsaság döntött.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.

17.09.30.

A XXI. század leendő európai polgárainak oktatása

Összegzés a projektről - 2017/2018

 erasmuslogo

Projektünk címe: A XXI. század leendő európai polgárainak oktatása - A technika és az innováció alkalmazása a tehetség kibontakoztatása és a korai iskolaelhagyás legyőzése érdekében. A projekt kiemelt célja, hogy a XXI. század legmodernebb oktatási módszereit kínáló intézménnyé váljunk a jövő európai polgárainak nevelése-oktatása során, annak érdekében, hogy a tanulási eredmények javuljanak, s minden egyes diák a szükségletei szerinti fejlesztésben részesüljön, legyen szó tehetséggondozásról vagy felzárkóztatásról. A hátrányos szociális háttérrel rendelkező, esetleg tanulási nehézséggel küzdő tanulóknak ne kelljen a korai iskolaelhagyás veszélyével szembenéznie, az Európai Unió hasznos polgárai válhasson belőlük. Célkitűzésünk továbbá, hogy az iskola intézményét megújítsuk, a tanulásszervezés-irányítás hagyományostól eltérő alkalmazásával, egy gyermekbarát iskola megteremtésével.

A pedagógusok látókörük szélesítésével, új módszerek elsajátításával, és az európai gondolkodásmód megszilárdulásával könnyebben és hatékonyabban fejlesztik a tanulók, különösen a tanulási nehézséggel küzdő tanulók kompetenciáit, kiemelve az elméleti ismeretek gyakorlatban történő alkalmazásának jelentőségét.

A projekt célja egyrészt külföldi oktatási rendszerek, elvek megismerése, valamint az iskolák struktúrájának megismerése, másrészt továbbképzéseken való részvétel az Európai Unió különböző országaiban. A projektnek 27 résztvevője van intézményünk több tagiskolájából: 13 fő külföldi tanártovábbképzésen és 14 fő a job shadowing programban vesz részt. Mindannyian gyakorló pedagógusok, akiknek fontos a szakmai megújulás, hogy folyamatosan képezzék magukat, és rendelkezzenek a legkorszerűbb tudással, haladjanak a korral, a diákok igényeivel, megfeleljenek a modern kor elvárásainak. A projektben résztvevő pedagógusok alapos felkészülés után látogatást tesznek a partneriskoláknál, ahol bepillantást nyernek a fejlesztő tevékenységekbe, részt vesznek szakmai megbeszéléseken. Hazatérésük után mindkét program résztvevői megosztják tapasztalataikat a kollégákkal, illetve felhasználják a tanítási órákon, fejlesztő és iskolán kívüli foglalkozásokon, intézményi szintű projektek megvalósítása során az adaptálható új ismereteiket.

A várható eredmények egy része azonnal látható lesz, mivel megismerünk és megismertetünk egy más kultúrát, új módszereket tanulunk, az IKT oktatási eszközök oktatásban való széleskörű alkalmazási lehetőségeit, s ezen ismereteket beépítjük a tanítási gyakorlatunkba. Mindezt annak a célnak a szolgálatába állítva, hogy a tanulók tanulási eredményei javuljanak. Ez azonban csak később mutatkozik meg. A kompetenciák, a személyiség fejlődése, az elsajátított készségek gyakorlatban történő alkalmazása csak hosszabb folyamat eredményeként lesz kimutatható.

A kiutazás rövidtávú hatása, hogy a résztvevők felhasználják a kint szerzett tudást a munkájuk során, valamint hogy kollégáiknak is átadják azt.

Hosszútávú hatása a tanulók európiság-tudatának fejlődése, reményeink szerint az egyéni kompetenciák fejlődése, ennek következtében a tanulási eredmények javulása, és a korai iskolaelhagyás csökkenése várható.

Summary of our project – 2017/2018

 erasmuslogo2

 The title of our project is "Educating European Citizens for the 21st Century – Using Technology and Innovation to develop talent and Overcome ESL". The key objectives of the project are:

- we would like to become an educational institute that offers the most modern teaching methods in educating the future citizens of the European Union in order to ensure that learning outcomes improve,

-we would like to provide individual development for each our student according to their needs either in talent management or in development of the ones with learning disabilities.

-we would like the students with disadvantaged social background or with learning difficulties not face the risk of ESL and we give them chance to become useful, successful citizens of the European Union.

Our aim is also to renew the institution of school, to use unconventional class organization and create a child-friendly school.

The teachers develop their students' competences especially the ones' with learning disabilities more easily and more efficiently as they broaden their mind, acquire new methods and with consolidation of European thinking - emphasizing on practical application of theoretical knowledge.

On one side the aim of the project is to get to know the structure of the schools abroad and the principles of teaching and on the other side to take part in teacher training courses in different European countries. We are all practicing teachers who consider professional renewal and have the latest knowledge essential, and we all want to move with the times and meet modern expectations in our students' needs.

The project has 30 participants from the member schools of our institute: 12 people take part in teacher training and 18 in job-shadowing.

After a thorough preparation the participants visit the partner schools where they can obtain an insight in developing activities and participate in professional meetings. After they will have returned home, the participants of both programs share their experiences with colleagues, use them in their teaching practise, out of school activities, skill developing classes and during the implementation of institutional projects.

Some of the expected results can be seen immediately as we get to know other cultures, learn new teaching methods and a wide range of possibilities of using ICT tools and we incorporate this knowledge into our teaching practise. All this with the purpose of improving the learning outcomes of our students. However it can be detected later. The competences, personality development, the ability to apply the acquired skills into practice can only be detected as a result of a longer process.

The effect of the work is dubious: there is a short term and a long term effect. The short term effect is that we can share our experiences with other colleagues and they can use the new methods with their own students.

The long term effect is the students' awareness of belonging to the European Union. We hope that as a result of the students' individual skills development the learning outcomes will improve and the reduction of early school leaving can also be expected.


Ki olvas minket?

Oldalainkat 113 vendég böngészi
Ma, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.