Második nap ki álmosan, ki pihenten ébredt attól függően, hogy mennyit tudtak beszélgetni az első éjszakán. A napi programok sokasága, és a megtett kilométer alapján ez volt az egyetlen éjszaka, amikor még maradt ereje a gyerekeknek egy kis éjszakai vidámságra – mondta a táborvezetőség-.
A reggeli után térképismereti foglalkozásra indult mindenki a vadonba. A térképek jelzései használt jelek megismerése után mindenki kapott a kezébe egy térképrészletet, és el kellett igazodni a fák között. A megtanult ismeretek ellenőrzésére felmentünk a Vörös Vár tetejére, ahol a csodálatos kilátás tárult a környékre, és a környező hegycsúcsok, sőt még a Kékes tetőn található TV torony is tisztán látható volt – ahonnan a mesék jönnek jegyezte meg a kis Kende Leona néni kisfia-. Az alsósok versenyt ordítoztak, hogy hátha valaki meghallja őket a völgyben, ahol a táborunk volt. Hazafelé egy barlangon is át kellett menni, ahol lehajolva korom sötétben tapogatózva kereste mindenki a kijáratot.
Amikor már mindenki kezdett eligazodni a térképen akkor jött még egy csavar, és előkerült a tájoló, és az iránytű. Laza fél óra után mindenkinek sikerült elsajátítania az égtájak helyes meghatározását. Fél óra pihi után újra menni kellett, hiszen a következő úti cél a Szent István Csevice-kút volt. A lelkesebbek segítségével vizet húztunk fel, amit a gyerekek legnagyobb meglepetésére meg is lehetett kóstolni. Volt, akinek ízlett, volt, aki rögtön kiköpte a kellemetlen szagú savanyú, de hideg és frissítő természetesen szénsavas vizet.
Gyors vacsora után az éjszakai tájékozódásról volt szó. Iránytű és térkép nélkül a kuka sötétben is meg lehet határozni csillagos ég alatt az északi irányt, na ezt tanulták meg a tábor résztvevői.
Az elmélet után jött a gyakorlat, mégpedig éjszakai túraként. A programra a bátrabbak jelentkezhettek, nem volt kötelező. Fél tíz körül 28 fős csapat indult el az éjszakai erdőben szerencsét próbálni.
A szabályok ismertetésénél jött az első meglepetés. Mindenkinél legyen zseblámpa, de annak bekapcsolása szigorúan tilos, csak vész esetére lapult a kezekben.
Igazi csapatépítő tréning volt. Az erdő sötétjében kettesével egymásra támaszkodva haladt a csapat a korom sötétben. Az előtte és a mögötte haladóra támaszkodva jól lehetett tájékozódni az igencsak sötét erdőben. A szentjános bogarak fénye megvilágította az erdőt a réteknél pedig a hold fényénél belátható volt a környező táj.
Alapszabály volt a csend, hogy az állatok hangja hallható legyen. Na ez nem igazán sikerült, mert a lányok sikolyai és a kacaj állandó volt a sötétben.
Aki vállalkozott-e bátor feladatra az este tanultakat – csillagok alapján a tájékozódást- a gyakorlatban is kipróbálhatta. Patakokon keltünk át, fákat kerültünk ki, hegyoldalt másztunk meg, és mind ezt szinte sötétben. A csapat 11 kor érte el a tábort kicsit fáradtan, de annál több élménnyel, és hatalmas jókedvvel.
Beleéléssel mesélték a kalandokat, a látottakat a többieknek, akik inkább a tábor biztonságára szavaztak. A program résztvevői egyetértettek abban, hogy az éjszakai túra volt a tábor legjobb programja, nem valószínű, hogy azt bármi is űberelné a hátralevő részében.
