csütörtök, január 23, 2020
image image image image image image image image
Nyílt napok Kedves nagycsoportos óvodás! Szeretettel várunk szüleitekkel együtt 2019. február 4-én és 5-én NYÍLT NAPUNKRA, ahol megismerkedhettek a leendő elsős tanítókkal és az iskolai élet ízével. Részt vehettek az első két tanítási órán, és ha testnevelés órán is szeretnél velünk játszani, hozz magaddal tornacipőt!
Tornagyőzelem Jakabszálláson A II. korcsoportos labdarúgók is megnyerték az iskolák közötti meghívásos labdarúgó tornát. Január 17-én 5 iskola csapata mérte össze ügyességét a pályán a Jakabszállás Kupáért.
Szabadidős foglalkozás 01.15. Beiskolázási programunk része a Rákózis Szerda, melynek keretében ezen a héten január 15-én Szabadidős foglalkozáson vehettek részt a kis óvodások. Az egyik kis csoport tagjai igaz, hogy csak a számítógépen, de a már régóta közkedvelt Nagy HO HO HO Horgász című rajzfilmbe csöppentek bele.
Hotelszemle Decemberben látogatást tettünk a Four Points by Sheraton Hotel & Conference Centerben. Magunkkal vittük a harmadikos testvérosztályunkat is. Miután megérkeztünk a gyönyörű, karácsonyi díszbe öltöztetett hallba, amit az ott dolgozók lounge-nak neveznek, a liftekkel a konferencia termek felé tartottunk...
Kölyökatlétika Idén is megrendezésre került január 15-én a beiskolázási programunk egyik sportrendezvénye a Kölyökatlétika. A sportos délelőttre becsatlakoztak a Csiga-Biga- Árpádvárosi, a Kálmán Lajos utcai, a Piarista óvoda, a Bíró Lajos utcai Tündérkert, a Teknősvár, valamint a Hosszú utcai óvoda gyermekei.
Sulikuckó 01.08. Idén újra elkezdődött a várva várt beiskolázási programunk. Január 8-án az Iskolaváró Sulikuckóra három óvodából jöttek hozzánk a gyerekek. Az óvodások különböző foglalkozásokon vettek részt, miközben megismerkedtek a leendő elsős tanító nénikkel és az iskolai környezettel is barátkozhattak...
Jakabszállási teremtorna Tornagyőztes az I. korcsoportos focicsapatunk a Jakab kupán Iskolánk 1-2 osztályos labdarúgócsapata pénteken Jakabszálláson vett részt teremtornán. A meghívott hat csapat két csoportban körmérkőzést játszott, majd következtek a helyosztó mérkőzések. 
Lions Szemszűrés iskolánkban 2019. márciusában a Kecskeméti Lions Club tagjai a Kuti Optika munkatársainak segítségével 140 alsó tagozatos kis diák szemét vizsgálták meg. Idén ennek a programnak a folytatásaként január 8-án az akkor kimaradt osztályok tanulóinak körében végezték el a szűrést. Az ingyenes látásvizsgálat lehetőségében újabb 135 diák részesült. SAJTÓMEGJELENÉS.

19.07.02.

Blog készítés rejtelmei - EFOP tábor

EFOP-3.3.5-17-2017-00029

„Korszerű pedagógiai módszerek alkalmazását segítő Iskolai Közösségi Program Kísérleti megvalósítása a Kecskeméti Tankerületi Központban”

Szakmai beszámoló a 2019-3-28 számú tematikus hétről

IMG 20190617 160113

2019. június 17-21. között került megrendezésre az EFOP pályázat keretein belül „Blog készítés rejtelmei” című digitális világ, tudatos médiahasználat, digitális alkotás tábor. A táborban 25 gyermek vett részt iskolánk 4. és 6. évfolyamából.

IMG 20190621 150451

A napközis táborban a problémamegoldó gondolkodás, csoportmunkára való törekvés, együttműködő viselkedés, szociális érdekérvényesítő képességek: együttműködés, segítés, versengési, vezetési képesség, valamint az érzelmi képességek: kifejezés, felismerés, megértés, szabályozás a kommunikáció és empátia fejlesztése zajlott. Célunk volt ezek mellett, hogy a gyerekek legyenek képesek felismerni, megkülönböztetni a különböző típusú blogokat.

IMG 20190620 143248

Legyenek képesek a netikett szabályait betartva kommunikálni, véleményt kifejezni és sablonok alapján, vagy akár a nélkül saját, tematikus blogot vagy weboldalt létrehozni, arra tartalmat feltölteni. Fontos volt számunkra, hogy élményekkel teli, tartalmas hetet tölthessenek el a gyerekek a táborunkban.

IMG 20190621 144053

1.nap

Az első nap az ismerkedés, csoportok kialakítása, szabályok megfogalmazása volt a cél. A program által nyújtott játékok közelebb hozták egymáshoz a gyerekeket, megtanulták egymás neveit. Megismerkedtek a blogok típusaival, a NETIKETT szabályaival.

IMG 20190620 122137

2.nap

Rövid játék után csoportmunkában dolgozva példákat gyűjtöttünk arra, hogy milyen blogokat olvasnak a résztvevők, milyen online tartalmakkal találkoznak a hétköznapokban. Elemeztünk már meglévő blogokat az alapján, hogy mennyire objektív egy poszt, mennyire hiteles és feltétel nélkül elfogadható. Mobiltelefonok segítségével összehasonlítottuk a blogok window-os, android-os és IOS-es felületét, megjelenését.

IMG 20190618 103845

Elemeztünk blogokat. Olyan dolgokat kellett gyűjteni, amik tetszenek, és amik nem. Print-screenel kellett lementeniük és prezentációba szerkeszteni. Majd bemutatni a többieknek indoklással együtt. Wordben plakátokat készítettünk a következő témákról: plágium, szerzői jog, hivatkozások, források megjelölése, hoax, cyberbullyng, spam, állhírek… A kész plakátokat mini kiállításként bemutattuk egymásnak.

IMG 20190618 115310

3.nap

A kecskeméti Malom Moziba mentünk. Megnéztünk egy 2d-s és egy 3d-s mozifilmet. Részt vettünk egy külön mozitúrán, ahol megfigyelhettük a mozigépész munkáját és a géptermet. A gyerekek beleláthattak a digitális mozizás rejtelmeibe, a filmek, reklámok elhelyezésének menetébe, illetve a forgalmazással kapcsolatos teendőkbe.

IMG 20190618 115428

A korábban elkezdett blogokat tartalommal töltöttük fel. Bejegyzéseket írtunk, fotókat és videókat helyeztünk el benne.

4.nap

Folytattuk a tartalom szerkesztését illetve megtanultuk a blog testreszabásának lehetőségeit. Favicont szerkesztett mindenki a saját blogjának. Az előre elkészített sablonokat átalakítottuk. Különböző modulokat helyeztünk el a blogfelületen például: reklám, látogatási statisztika, nyelvi fordító, üzenet küldési illetve keresési lehetőség.

IMG 20190618 115528

5. nap

Az utolsó napot egymás blogjának elemzésével kezdtük. Lehetett ötleteket meríteni, és a megszerzett tudást a saját blogban felhasználni.

A délután konferencia jelleggel bemutathatta mindenki a saját blogját, a projektor segítségével kivetítette, és rövid előadás formájában elmesélhette a többieknek a nehézségeket, egyedi ötleteket, és azt hogy melyik része tetszett neki a legjobban.

IMG 20190618 115619

Táborzárásként közös beszélgetés formájában megvitattuk a héten szerzett tapasztalatokat, jó és rossz élményeket, és azt, hogy a hét elején megfogalmazott elvárások teljesültek-e.

IMG 20190618 140949

Összegzés

A játékok és tevékenységek megvalósítása során komplex képességfejlesztés valósult meg. A változatos programoknak köszönhetően sok új élménnyel. tapasztalattal térhettek haza. Új barátságok született, és mindenki nagy lelkesedéssel szeretné a nyári szünetben folytatni a saját blogját.

IMG 20190618 134109

Radványi Nagy Ildikó

táborvezető

Ki olvas minket?

Oldalainkat 56 vendég böngészi
Ma, Zelma és Rajmund napja van. Holnap Timót napja lesz.