szerda, június 07, 2023
image image image image image image image image
Simonyi Verseny Idén is megrendezésre került a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny, melyen az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki és vajdasági diákokkal együtt, a több mint tizenhétezer versenyző között iskolánk tanulói is részt vettek...
Népdaléneklési versen 1-2. évf. Iskolánk hagyományai közé tartozik a népdaléneklés is. Idén a 1-2. évfolyamos tanulók körében május utolsó napján 31-én került megrendezésre. Sok szép magyar népdalt halottunk a gyerekek előadásában, nagyon szépen énekelték a kiválasztott dalukat.
Fejszámoló Verseny Iskolánk hagyományai közé tartozik a Fejszámoló Verseny is, ami diákjaink körében az egyik kedvenc megmérettetés. Idén 57 diák vett részt az a 1-4. évfolyamosok közül. Sok hibátlan eredmény született, volt olyan is amikor csak az idő, a gyorsaság döntött.
Határtalanul blog A Határtalanul! pályázat kiírását követően tanáraink rövid tanakodás után úgy döntöttek, pályáznak egy 5 napos Erdélyi kirándulásra, nekünk akkor még 6-os diákoknak. Már 7-esként, a tanév elején tudtuk meg, hogy nyertünk és a tanév végén 44 diák 5 tanárral elutazhat 5 napra Erdélybe.
Kutyás tanóra A 4. a osztály tanóráján részt vett Vörös Enikő és Véda kutya. A Kutyával Egy Mosolyért Alapítványtól érkeztek iskolánkba. A pedagógusokkal együtt végzett kutyával asszisztált bármilyen típusú foglalkozás pozitív hatással van az egyén vagy a közösség fejlődésére, hatékonyan támogatja a foglalkozás sikerességét.
Közös kerítésfestés Iskolánk a Kecskeméti II.Rákóczi Ferenc Általános Iskola idén is  megtartotta a tavaszi nagytakarítást. A szülők levágták, igazították a  növényzetet, a gyerekek takarítottak. Ezek voltak az előmunkálatok a  mai, szombati napnak, amikor a kerítés lecsiszolása után jöhetett a  kerítésfestés és még egy kis virágültetés is belefért.
Közétkeztetés adatfelvételi lap Az Ön által nevelt/gondozott gyermeknek a következő tanévre vonatkozó intézményi étkezési igényét kérjük, hogy az elektronikus ADATFELVÉTELI LAP felületén jelezze az intézményi közétkeztetést lebonyolító Ferenczy Ida Óvoda Gazdasági Hivatala felé.  
Tanulóink utazása a Cseh Köztársaságba A 2022-1-HU01-KA121-SCH-000065717 számú akkreditációs pályázatának keretében, 2022-2023. május 17-21-e között 12 tanulóval utaztunk el vonattal Dobřichovice-be, a Cseh Köztársaságba.

23.03.13.

Petőfi 200 Versillusztrációk

Iskolánk februárban rajzpályázatot hirdetett „ Petőfi 200 Versillusztrációk” címmel. A pályázatra szép, kreatív alkotások születettek. A díjak kiosztására március 11-én került sor. A sok tehetséges diákunk közül a következők nyertek:

DSC03449

Alsó tagozat díjazottjai:

I. helyezett: Réczi Violett 4. c

II. helyezett: Tamás Attila 4. c

III. helyezett: Antal Vivien 4. b

DSC03463

Különdíjasok:

Geiszt Lorina és Geiszt Lara 2. a

Pál Ádám, Szabó Róbert Herkules 2. a

Csáki Máté 1. b

DSC03470

Felső tagozat díjazottjai:

I. helyezett: Baranyi Zorka 6.b

II. helyezett: Pálinkás Bianka 7.a

III. Gondos Laura 5. c, Végh Zsófia 6.b

DSC03477

Különdíjas: Kovács Bianka 7.a

DSC03492

Minden díjazottnak ezúton is gratulálunk!

DSC03496

fotók-szöveg: Borsos Andrea

Ki olvas minket?

Oldalainkat 109 vendég böngészi
Ma, Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.